Ez nemcsak egy dizájnelem számomra, annál sokkal több. Órákat tudok elmélkedni mellette - róla és az általa leképzett világom dolgain.
Mert a lávalámpa nemcsak színes fényt közvetít, hanem mély igazságot is az Életről. Láthatóvá teszi a Nagy Egy fogalmát és a 'Mindannyian egyek vagyunk' gondolatot. Lám, még egy adag trutyi is képes nagy igazságokat hordozni. :)
A lávalámpában van egy adag massza (azt hiszem, ez maga a láva). Ez a Nagy Egy formátlanul pihen a tartály aljában, az időtlen békében. Ez az osztatlan, megnyilvánulatlan Létezés. Aztán áthatja az egész lávalámpa-univerzumot a Szentlélek melegsége, a Teremtés aktusa és energiája. Legyen világosság - s lőn! A hőtől pedig a nagy egészből kiválik egy-egy kisebb-nagyobb adag massza, és elkezd felfelé úszni. Ez a karma. Komótosan, vagy habzsolva szelve a millimétereket, de előbb-utóbb minden masszacsomó visszaolvad a nagy egészbe odafent, újra összefolyik a többi, már oda beérkezett masszacsomóval. Újra szétfolynak alaktalan, békében nyugvó egésszé, ahol nincs gyors, vagy lassú, nincs kicsi, vagy nagy masszagombóc, összeolvadnak a határok, csak az egyetlen, szétválasztatlan massza van. Hogy aztán egy idő után újra kiváljon ebből a nagy egészből egy másik csoportosulás, és ússzon gyorsan, vagy lassan lefelé.
Ilyennek képzelem az életem. Nem azért, mert egy 'trutyi', mert nem az. Hanem mert bárhová is tartok, bármennyire individuumnak képzelem magam, mégiscsak a Nagy Egy része vagyok. Úszok fentről le, vagy lentről felfelé, és utazásom végén beleolvadok újra az osztatlan egészbe. Ebben a fizikai összeállításban megszűnök létezni, összetevőimet - nem nézve, hogyan gazdálkodtam velük - kegyesen visszaveszik a közös raktárba. Később aztán más masszacsomók alakulnak, tiszta lappal indulva a raktárból társulnak majd olyan részecskék is, melyek korábbi masszacsomókban is utaztak már. Mondjuk velem. Vagy én velük.
Mindenesetre azt jó tudatosítani magamban: hiába látszom különálló egésznek a tartályban, nem vagyok az, a Nagy Egész, az Egy része vagyok. Csak látszat, hogy elkülönülten úszom társaimtól, határaink esetlegesek. De a forrásunk Egy. Jó tudatosítani, hogy megtestesülésem átmeneti. Gondolhatok bármit arról, hogy merre tart az életem, az valójában az eredeti forrás felé tart. Hogy lefelé, vagy felfelé úszom, az szinte mindegy, ugyanazt fogom találni az utazás végén. Ami nem mindegy, hogy hogy élem meg ezt az ideiglenes megtestesülést. Kegyelmi ajándék, hogy tudattal rendelkezik ez a mostani masszacsomó, ami vagyok, és tudatom segítheti a masszacsomóság minél teljesebb megélését.
Az alap az ennyi. Persze lehet még boncolgatni, továbbszőni a gondolatot. Szerintem fogom is. Most csak el akartam indítani az írást, és mindenképp a lávalámpával akartam ezt kezdeni. Majd még alakul, formálódik a megtestesült, kimondott, leírt gondolat, mint a masszacsomók utazásuk közben a lávalámpában. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése